A nagy lecke, amelyre az élet megtanít bennünket, az, hogy mindenkor tudjuk: mikor célszerű, és mikor nem, hogy a dolgok középpontjában legyünk.
Mi egyéb a múlt, mint egy ólombilincs, amiből kötelességünk kiszabadulni?
Előítélettel viseltetni valaki iránt annyit tesz, hogy úgy bíráskodunk valaki felett, hogy nem is ismerjük.
Minél több tudás rejlik egy-egy dologban, annál nagyobb a szeretet... Aki azt képzeli, hogy minden gyümölcs ugyanakkor érik meg, mint a szamóca, az semmit sem tud a szőlőről.
Nemcsak föltárni s bemutatni kell az igazságot, hanem megkeresni. Elibe menni, nyomába szegődni; meghallani hegyeken túli dobogásait vagy sóhajait a kövek alól. Jelenlevővé tenni ott is, ahol még árnyéka sem látható.
Ha tévedek, bárki észreveheti, azt nem, ha hazudok.
A tett válaszreakciót vált ki, az eldobott sót a szél a szemünkbe vágja, és minden évvel egyre jobban csíp, és ha az ember nem vigyáz, meg is vakíthatja.
Azoknak a pároknak, akik szeretnének egymás közelségében maradni, meg kell tanulniuk elfogadni társuk eltérő gondolkodását, érzéseit, reakcióit.
A vágyaknak különleges helye van szívünkben, mert bár mindegyikünk sok-sok vágyat dédelget élete során, régi vágyainkat úgy dobjuk el, mintha sosem léteztek volna. A vágyakozásnak sosincs vége, függetlenül attól, hány kívánságunk teljesedett be, s ugyanakkor egyik sem tart elég sokáig ahhoz, hogy leszoktasson a vágyakozásról.